Köszöntjük weblapunkon
Tűzoltóverseny Hegykő 2019.06.08.
Soproni körzetben 2019. 06. 08.-án Hegykő községben került megrendezésre az önkéntes és létesítményi tűzoltók I. fokozatú versenye. A verseny megnyitójával közösen került megemlékezés az egyesület 130 éves évfordulójára a helyi tűzoltó szertárnál, ahol köszöntőt Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Hegykő alpolgármestere és Molnár Sándor tű alezredes Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője tartott. A megemlékezés során emléktárgyak átadására is sor került. A megnyitón a helyi plébános által megáldásra került az évfordulóra állítatott kopjafa és a 130 éves jubileum alkalmából a helyi egyesület. A megnyitót követően a helyi tűzoltó zenekar kíséretével a versenyző csapatok felvonultak a verseny helyszínére. A versenyre 23 csapat nevezése érkezett be. Eredmény hirdetéskor Sári Ákos tű alezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatóhelyettese mondott beszédet. A csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak, melyeket Sári Ákos tű alezredes, Molnár Sándor tű ezredes és Vécs Pál elnök adtak át. A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat adott át a legjobb 800-as szerelést és legjobb váltófutást teljesítő csapatnak, melyeket mindkét esetben Völcsej felnőtt férfi csapata vehetett át. Továbbá díjazta összetettben a legjobb 3 csapatot (Völcsej felnőtt férfi, Hegykő felnőtt férfi és Hidegség felnőtt férfi,) és verseny szervezésért adott át díjat és egy „C” tömlőt Hegykő ÖTE részére.
Az alábbi eredmények születtek:
Tűzoltóverseny Osli 2019.06.01.
Kapuvári körzetben 2019. 06. 01.-én Osli községben került megrendezésre az önkéntes és létesítményi tűzoltók I. fokozatú versenye. A verseny megnyitóján köszöntőt Sallai Péter Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, Ivanics Ferenc a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke és Fodor József Osli polgármestere tartotta. A megnyitón a helyi plébános által megáldásra kerültek a versenyző csapatok, felszerelések és 130 éves jubileum alkalmából a helyi egyesület. A versenyre 25 csapat nevezése érkezett be. Eredmény hirdetéskor Rácz Imre tű ezredes, Kapuvár Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője mondott beszédet. A csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak, melyeket Rácz Imre tű alezredes és Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke adtak át. A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat adott át a legjobb 800-as szerelést és legjobb váltófutást teljesítő csapatnak, melyeket mindkét esetben Fertőszentmiklós felnőtt férfi csapata vehetett át. Továbbá díjazta összetettben a legjobb 3 csapatot (Fertőszentmiklós felnőtt férfi, Vitnyéd felnőtt férfi és Osli felnőtt férfi,) és verseny szervezésért adott át díjat és egy „C” tömlőt Osli ÖTE részére. Fodor József további különdíjakat adott át a helyi versenyző csapatoknak és meghívott Szlovákiából érkező vendégcsapat részére.
Képek az eseményről ITT!
Az alábbi eredmények születtek:
Péruska Mária ZarándoklatKedves Zarándoktárs! Csatoltan küldöm a július 07-i, Péruska Mária zarándoklat forgatókönyvét. ITT TÖLTHETŐ LE! Az alábbiakban a lebonyolítással kapcsolatos információkról és ezzel kapcsolatos határidőkről tájékoztatom. A múlt évben bevezetett változás idén is érvényes, mely szerint Dumovits atya plébánosként nyugdíjba vonult, Plébániai kormányzóként működik. Ebből következően korlátozottak a lehetőségei, így az egyházközség nem tudja biztosítani tömegesen az étkezésihez biztosított hozzájárulást. Ergo a teljes összeget kell fizetni minden résztvevőnek, s a szervezetek vendégeinek is. (Ezt a szervezet átvállalhatja.) Kivételek: Fővédnök, miséző atyák, mentők, szolgálatot teljesítő rendőrök, önkéntes rendezők és akiket Dumovits atya bevon ebbe a körbe. (ők VIP jegyet kapnak) Az ebéd ára: 900 Ft. -/fő. A szervezetek saját vendégeinek térítési díjáról is kötelesek gondoskodni.(ebéd: Bográcsgulyás, kenyér bor, ásványvíz.) Ezen kívül a büfében csapolt Dreher sört, Soproni üveges sört, üdítőt, kávét lehet vásárolni. Megjegyzés: Ebédosztás két helyszínen lesz. Nem lesz kiszolgálás. Mindenki jegy ellenében- önkiszolgáló módszerrel- kap ebédet. A vendégek, szolgálatban lévők és segítők VIP jeggyel. A félreértések elkerülése érdekében nem számítanak VIP személynek a zarándoklatot szervező szervezetek helyi, megyei vezetői. Az országos vagy regionális felettes szervek vezetői, VIP személynek számítanak, (név-és titulus szerint köszöntendők) - de étkeztetésükről a meghívó szervezet gondoskodik. A pénz befizetését a zarándoklatra történő érkezéskor-a plébánián- Horváth Zita úrhölgynek, kell borítékban átadni, aki ennek fejében jegyeket ad. A borítékra feltétlenül írják rá a szervezet nevét, a létszámot és az átadott összeget. Az ebédnél minden szervezet együtt foglalhat helyet a kijelölt helyen. (Az asztalokra ki lesz írva a szervezet neve és létszáma). Minden szervezetnek annyi étkezési jegyet kell kifizetnie, amennyit előre rendelt. Helyszínen és 24-e után nem módosítható! Természetesen érkezéskor plusz jegy-korlátozott számban- igényelhető. A zarándoklat zavartalan és sikeres lebonyolítása érdekében – 2019. június 24- ig (hétfő) - a következő információkat küldjék meg a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címre. A visszajelzéseket kizárólag írásban tudom elfogadni! Érdeklődni viszont a +36 20 223 4476-es mobilon bármikor lehet. Kérem a határidő pontos betartását, mivel a késve érkezett információkat már nem áll módomban elfogadni. A kért információk: 1. A szervezet hány fővel vesz részt-vendégeivel együtt- a zarándoklaton, ebből hány fő igényel ebédet. 2. A rendező szervek részéről várható-e védett személy. 3. Meghívtak-e olyan országos, regionális vezetőt vagy közéleti személyt, akit név szerint is kell köszönteni. Megjegyzés: A vendégek meghívásáról minden szervezet maga gondoskodik. Igény szerint küldhetünk központilag is meghívót, de ebben az esetben azonnali visszajelzést kérek, de legkésőbb június 17-ig, név, titulus, szervezet, és e-mail cím megjelölésével. A rendezőszervek vezetőit meghívom, de kérem, hogy szóban előtte mindenki tájékoztassa őket a forgatókönyv alapján! A megbeszélésen, ha egy szervezettől többen voltak jelen, ne külön küldjék el a kért információkat, hanem, összesítve. FONTOS: a helyszínre a rendezők járművei mellett, csak VIP és sorszámmal ellátott autók hajthatnak be. Kérem, hogy ezt is jelezzék, hogy hány VIP feliratot küldjek, illetve érkezéskor a plébánián is átvehető. A kérelmeknél önkorlátozást kérek Külön is kérem a két megye Tűzoltó Szövetségeinek a vezetőit, hogy az Önkéntes Tűzoltó Egyesületeket is minél nagyobb számban szíveskedjenek mozgósítani! László Attila ny. alezredes urat külön kérem, hogy a Bajtársi Szövetséggel kapcsolatban álló szervezeteket tájékoztatni (Forgatókönyvet is küldjön) és meghívni szíveskedjen! Az esetleges új információkról tájékozasson! Győr, 2019-06-01 Üdvözlettel: Fehér Imre ny. határőr őrnagy, elnök Világi főszervező Tűzoltóverseny Bogyoszló 2019.05.18.
Csornai körzetben 2019. 05. 18.-án Bogyoszló községben került megrendezésre az önkéntes és létesítményi tűzoltók I. fokozatú versenye. A verseny megnyitóján köszöntőt Sallai Péter Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság igazgatója, Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke és Varga Imre Róbert Bogyoszló polgármestere tartotta. A megnyitón került átadásra 50 éves tűzoltó és 30 éves parancsnoki szolgálatért oklevél és jutalom Kiss Gábor Bágyogszovát ÖTE tűzoltójának. A versenyen 42 csapat vett részt. Eredmény hirdetéskor Rácz Imre tű ezredes, Kapuvár Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője mondott beszédet. A csapatok oklevelet és helyezéstől függően serleget kaptak. A Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat ajánlott fel a legeredményesebb váltófutást Bágyogszovát felnőtt férfi és kismotorfecskendő eredményt elért Bogyoszló felnőtt férfi csapata részére. Bogyoszló ÖTE különdíjat és egy „C” tömlőt kapott a szervezésért. Valamint összetettben a három legeredményesebb csapat került díjazásra: Összetett eredmények: I. Csorna felnőtt férfi II. Rábacsanak felnőtt férfi III. Bogyoszló felnőtt férfi
Az alábbi eredmények születtek: Elindult a BM OKF Instagram oldala!
Tisztelt Kollégák! Örömmel tájékoztatunk mindenkit arról, hogy elindult a BM OKF Instagram oldala, amelyet ezen a linken tekinthetnek/tekinthettek meg: https://www.instagram.com/katasztrofavedelem_hivatalos/ Az új internetes felülettel az a célunk, hogy a katasztrófavédelem eddig ismeretlen arcát, kulisszatitkait, izgalmas, megható vagy megdöbbentő eseményeit, sokoldalú munkatársait minél több embernek megmutassuk. Ezen a csatornán képekkel, videókkal és rövid szövegekkel kommunikálunk, amelyhez kérjük és várjuk a kollégák segítségét is. Kérjük, hogy támogassák/támogassátok a törekvésünket izgalmas, szép, beszédes, akciódús vagy megható pillanatokat rögzítő fotókkal. Amennyiben olyan fotót készítenek/készítetek, amely alkalmas arra, hogy a katasztrófavédelem munkáját bemutassa, vagy szellemes, esetleg megható pillanatokat rögzít, kérjük, juttassák/juttassátok el hozzánk, az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre. Kérjük pár szóban tüntessék/tüntessétek föl a kép készítőjének a nevét, és azt is, hogy hol, milyen apropóból készült a fénykép. Az Istagram felület oldottabb, könnyedebb kapcsolatot teremt a követőkkel, a törekvésünk is az, hogy minél közvetlenebbül és minél színesebben kommunikáljunk a szervezetünkről, lehetőség szerint mind több fiatalt megtalálva.
Üdvözlettel: Újhegyi Katalin szolgálatvezető OKF Kommunikációs Szolgálat Tűzoltó Szövetségek találkozója Fertőszentmiklós 2019.05.17-18
A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség találkozót szervezett Fertőszentmiklóson szlovák, cseh és magyar Tűzoltó Szövetség részére. A találkozó a tűzoltószertárában került megtartásra, melynek kezdetén köszöntőt Vécs Pál Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Czajlik Jenő Nagyszombat megye tűzoltóparancsnoka mondott. A delegációban köszönthettük továbbá Nadasky Lubos járási elnököt, Nagy Béla Úrat a Szlovák Önkéntes Tűzoltók korábbi főparancsnokát, Jan Blaso Nagyszombat járás titkárát, a Cseh Tűzoltó Szövetség Morvaországi vezetőjét Bc. Zdenka Jandovát és Bucsány község parancsnokát. Az érintett felek beszámoltak saját tevékenységükről, tűzoltók fejlődési lehetőségeiről. Az első napon sor került a fertődi Eszterházy kastély megtekintésére, majd vacsora után kötetlen beszélgetésre került sor. A második napon a delegáció haza indulás előtt ellátogatott Győrújbaráton megrendezésre kerülő I. fokozatú vizes versenyre. |