Köszöntjük weblapunkon
RISKHUB projekt
Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program
Partnerséget építünk.
RISKHUB projekt
Reducing Risks by Improving Interoperability between Slovakia and Hungary for Better Preparedness
Kockázatok csökkentése a Szlovákia és Magyarország közötti interoperabilitás fejlesztésével a katasztrófa-készenlét javításáért
A projekt célja erősíteni a katasztrófákra való felkészültséget és reagálóképességet az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokkal összefüggésben a magyar-szlovák határ mentén a tűzoltó szervezetek és az önkormányzatok közötti együttműködés javítása révén.
A fő célcsoport a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék, valamint a szlovákiai Košice-okolie, Komárno és Dunajská Streda körzetek önkéntes tűzoltóságai. Az érintettek megosztják egymással eljárásrendjeiket, tapasztalataikat és kapacitásaikat. Mobil alkalmazásban rögzítik eszközeiket, ami alapján veszélyhelyzet esetén riasztják és mozgósítják egységeiket, illetve szervezik projekteseményeiket. Az igények, beazonosított hiányosságok és bevált gyakorlatok alapján közös képzésekre és kapacitásfejlesztésre kerül sor. A fő célcsoport tanulási lehetőségeinek maximalizálása érdekében a képzők képzése módszert alkalmazzuk az önkéntes tűzoltóságok kulcsszereplőinek bevonásával. Kapacitásfejlesztés szükséges a gyakorlatokon használt eszközök biztosításához. A kisbuszokat kommunikációs eszközökkel szereljük fel a helyszíni képzések támogatására, a beavatkozásokhoz szükséges mobil vezetési pontok kialakítására. Az utánfutókat speciális felszereléssel látjuk el villámárvizek, extrém viharok, vegetációtüzek leküzdéséhez, valamint elsősegélynyújtáshoz. Felnőttképzési módszerekkel támogatjuk a felkészülést, ideértve a meglévő és az újonnan kifejlesztésre kerülő, szlovák, magyar és angol nyelvű e-learning modulokat is.
A kifejlesztett beavatkozó kapacitás révén a kiképzett kulcsszereplők a saját területükön képesek lesznek átadni megszerzett tudásukat a többi tagnak, ezáltal biztosítva az önkéntesek fenntartható képzési lehetőségeit.
A közös felkészülési tevékenységek egy nagyszabású záró terepgyakorlattal érnek végett, ahol száznál is több résztvevőnek kell bizonyítania felkészültségét. Ezen esemény célja tesztelni az eljárásokat, koordinációt, együttműködést és kommunikációt.
A tűzoltó szövetség által a megyében található önkéntes tűzoltó egyesületek is bevonásra kerülnek a projekt szakmai megvalósítása során. Részt vesznek a képzéseken és a gyakorlaton, valamint elősegítik a szakmai tervezést is. A szövetségeken keresztül így az egyesületek is részt vesznek az együttműködésben, szakmai kapcsolataikat építik és a felkészültségük is jobb lesz a katasztrófák kezelésére.
A közösségi támogatás összege: 335 859,65 EUR
A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség által elnyert támogatás összege: 39 604,90 EUR
Projekt vezető partner: Budapesti Tűzoltó Szövetség
Projekt partnerek: Komárom–Esztergom Megyei Tűzoltó Szövetség, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó Szövetség, Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség, Önkéntes tűzoltó testület Bős, Reste község, Szilas község
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Új felhívások a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében
Megjelent a Magyar Falu Program 2021 évi pályázati kiírása, melynek keretében ingatlan felújításra, gépjármű beszerzésre, eszközbeszerzésre és program tevékenységre lehet pályázni. Bővebb tájékoztatást az alábbi linken lehet találni.
https://bgazrt.hu/uj-felhivasok-a-magyar-falu-program-falusi-civil-alap-kereteben-2/
OKF pályázati kiírás 2021
A pályázati dokumentációkat az önkéntes tűzoltó egyesületeknek 2021. március 29-ig kell eljuttatniuk ahhoz a hivatásos tűzoltó-parancsnoksághoz, amellyel az egyesületnek együttműködési megállapodása van. A beérkezett pályázatok elbírálása – a pénzbeli támogatás tekintetében – legkésőbb 2021. május 31-ig megtörténik.
Forrás: katasztrofavedelem.hu
Kapcsolódó dokumentumok:
Pályázati kiírás (2021.02.26.)
Felhatalmazó levél (2021.02.26.)
Fontossági sorrend (2021.02.26.)
Támogatási előleg kérelem (2021.02.26.)
Nyilatkozat szertárhoz (2021.02.26.)
Nyilatkozat ingatlan használatról (2021.02.26.)
Nyilatkozat alkatrészhez (2021.02.26.)
A pályázó nyilatkozatai (2021.02.26.)
ALKOTÓI PÁLYÁZAT 2021ALKOTÓI PÁLYÁZAT 2021 Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatot hirdet óvodások és iskolások részére, melyre a 6-10 éves, a 11-14 éves, valamint a 15-18 éves korcsoportban tanulók küldhetnek be alkotásokat. A pályázat felmenő rendszerű, első körben területi szinten bírálják el a beérkezett műveket. A területi szinten első helyezést elért alkotások az országos versenyben vesznek részt. Az országos pályázat fővédnöke dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke. Az országos bírálóbizottság elnöke dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő.
A pályázat célja, hogy az óvodások és az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a tűzoltók izgalmas és egyben kihívásokkal teli világát. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzmegelőzés. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művet lehet bemutatni.
Eladásra kínált gépjárműfecskendők
Módosítás: (2020. december 01. kedd, 16:41) MTSZ Szakmai NapTisztelt Elnök Asszony/Úr! A Magyar Tűzoltó Szövetség 2020. szeptember 19-én 10 – 16.30 óráig, Balatonföldváron a NARO kempingben (Balatonföldvár, Kismartoni u. 12) tűzoltó járművek bemutatásával, tűzoltási és műszaki mentési gyakorlattal, tűzoltó védő és beavatkozó eszközök, szivattyúk, sugárcsövek tűzoltó és műszaki mentési felszerelések, bevetési ruhák bemutatójával, baleseti mentési bemutatóval (20 kiállítóval) MTSZ Szakmai Nap Korszerű technika – korszerű módszerek 2020 címmel programsorozatot szervez, amelyre minden tűzoltót, az MTSZ tagjait meghívom. Ugyanitt rendezik meg a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Versenyét. A rendezvény ingyenesen látogatható, de a zavartalan fogadás érdekében regisztrációhoz kötött. A koronavírus járványra való tekintettel kérjük, hogy előzetesen – legkésőbb 2020. augusztus 30-ig küldjék el regisztrációjukat, mert a rendezvényre belépők számát korlátozni kell. Ezért megyénként 20, illetve a LTSZ és az ÖTOSZ 40-40 fő részére ebédet és ásványvizet is tudunk biztosítani, ezért kérem Elnök Asszonyt/Urat, hogy a delegációkat állítsa össze és 2020. augusztus 30-ig
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre jelezze, hány fővel érkeznek. Az előzetesen regisztrált érkezők számára a belépéskor regisztrációs lapot adunk, ami egyben étkezési jegyként is szolgál. A tervezett részletes programot később küldöm meg. Budapest, 2020. augusztus10. Üdvözlettel: Dobson Tibor tű. dandártábornok elnök Tájékoztatás
A jelenlegi helyzetre való tekintettel a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatósággal egyeztetve 2020 május és június hónapra tervezett I. fokozatú vizes versenyek nem lesznek megtartva. Esetleges nyár végi,ősz eleji időpontokban való megtartásáról Egyesületekkel történt egyeztetést követően lehet állásfoglalást kiadni, amennyiben a napi helyzetben megfelelő mértékű javulás állandósult.Továbbiakban számítani kell hogy, bizonyos körzetekben, vagy akár az egyész megyében 2020 évben akár teljes mértékben elmaradhatnak a vizes versenyek. Kérem minden érintett megfelelő tájékoztatást és szíves megértését. Vécs Pál |