Nagycenk Község ÖTE beszámolója a XI. Országos Ifjúsági és X. Országos Hagyományos Tűzoltóversenyről
Kétévente kerül megrendezésre a CTIF szabályok alapján szervezett és bonyolított országos verseny, melynek idén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye adott otthont.
Egyesületünk ifjúsági csapata vett részt a Miskolcon megrendezett megmérettetésen, ahonnan szép eredményekkel tértek haza a fiatalok!
Az ifjúsági versenyen két pályán két feladatsort kell teljesíteniük a csapatoknak, egy délelőtti és egy délutáni forduló során. Az első versenyszám az akadálypálya, ahol különböző fizikai akadályok és megoldandó tűzoltói feladatok leküzdése a cél a lehető legrövidebb időn belül, minél kevesebb hibával. Az eredmények alapján II. helyezést érték el a nagycenki fiatalok.
A második szám a váltófutás, ahol a 400 méteres futópályán 9 szakasz során kell leküzdeni az akadályokkal tűzdelt pályát, ahol szintén a II. helyen végzett a csapat.
Összetettben az V. helyezést sikerült megszerezniük egyesületünk tagjainak!
Szintén a verseny része a szombat esti “Tábori Olimpia”, melynek végén győztesként ünnepelhettek a csapat tagjai! Itt körforgásos rendszerben kellet különböző feladatokat teljesíteniük az ifjúsági tűzoltóknak. A kihívások között szerepelt tűzoltó kvíz, szerfelismerés, ügyességi valamint sportos, illetve kreativitást igénylő feladatok!
A versenyhétvége során még jobban sikerült a csapatnak összekovácsolódni, örömben és bánatban is társak voltak a fiatalok, s az őket elkísérő szülők, akik nemcsak saját gyermekeiket, hanem a fertőszentmiklósi csapatokat is buzdították s ünnepelték a verseny során.
A versenyre az ország számos részéről érkeztek versenyzők, akik ebben a néhány napban jobban megismerhetik, s következő alkalommal ismerősként köszönthetik egymást.
Képek az eseményről ITT!