Címlap Hírek Tűzoltóverseny Győr-Sáráspuszta 2021. 09. 11.

Tűzoltóverseny Győr-Sáráspuszta 2021. 09. 11.

 

 

Győr-Sáráspusztán 2021. 09. 11.-én került megrendezésre már hetedik alkalommal a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség közös szerevezésében az önkéntes és létesítményi tűzoltók II. fokozatú versenye. A korábbiaktól eltérően mivel a körzeti I. fokozatú tűzoltóversenyek nem kerültek megtartásra, az elmúlt időszakban eredményesen versenyző csapatok kaptak meghívást, akik közül sajnos nem mindenki tudta vállalni a megmérettetést. Így is összesen 29 csapat mérte össze tudását és az ő részvételükkel zajlott a verseny. A versenyt Vécs Pál a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke nyitotta meg és egyben köszöntőt is mondott. Kifejezte, hogy külön öröm, hogy ismét ilyen alkalommal tudunk találkozni, az egyesületek részére a versenyzés egy nagyon fontos esemény, társadalmi és szakmai tekintetben egyaránt. Kiemelte, hogy nagyon fontos feladatunk a jövőre tekintetettel, az utánpótlás biztosítása, megerősítése, mely nagyon nehéz feladat számunkra. Végül jó hangulatú, balesetmentes versenyzést kívánt a csapatok részére.

 

Majd Sallai Péter tűzoltó dandártábornok a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója emléklapot adományozott Ásványráró, Nagycenk, Csorna és Hédervár ÖTE részére Kadarkút és Sellye településeken viharkár alkalmából nyújtott segítségükért.

 

A verseny végén minden csapat oklevelet és serleget, gyermek csapatok esetében az első három helyezettek személyenként érmet is kaptak. Az Igazgatóság vándorserleget adott át a legjobb kismotorfecskendő eredményt elérő csapatnak, melyet Lipót felnőtt férfi csapata kapott meg. Majd a Megyei Tűzoltó Szövetség serleget és oklevelet adott a legjobb eredményt elérő gyermek csapatnak, melyet Csorna gyermek fiú és a legjobb eredményt elérő ifjúsági csapatnak, melyet Győrújbarát ifjúsági fiú csapata kapott. A Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjat ajánlott fel a legeredményesebb váltófutás eredményt elért csapat részére, amit Győrújbarát felnőtt férfi csapata vihetett haza.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség az ifjúság nevelés elismeréseként díjat alapított Csáki Károly emlékére, melyet Szeitz Ferenc Dunakiliti parancsnoka vehetett át.

 

Az eredményhirdetések után a verseny értékelését és zárását Sallai Péter tű. dandártábornok a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság Igazgatója tartotta. A Verseny díjazására az okleveleket, érmeket és a serlegeket a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség ajánlotta fel, az étkezést a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság biztosította.

 

Az alábbi eredmények születtek:

 

gyermek fiú:

I.                    Csorna,

II.                 Lipót,

III.              Osli,

IV.              Győrszemere,

V.                Völcsej,

VI.              Rábapordány,

 

 

gyermek leány:

I.                    Győrszemere,

II.                 Jánossomorja,

 

 

ifjúsági fiú:

I.                    Győrújbarát,

II.                 Bágyogszovát,

III.              Lipót,

IV.              Győrszemere,

V.                Völcsej,

 

ifjúsági leány:

I.                    Győrújbarát,

II.                 Mosonszolnok,

III.              Győrszemere,

IV.              Szilsárkány

 

felnőtt férfi:

I.                    Győrújbarát,

II.                 Lipót,

III.              Völcsej,

IV.              Osli I,

V.                Osli II,

VI.              Csorna

 

felnőtt női:

I.                    Bágyogszovát,

II.                 Hédervár,

III.              Győrújbarát,

IV.              Rábacsanak,

V.                Völcsej,

VI.              Koroncó,

 

 
Ki olvas minket
Oldalainkat 41 vendég böngészi
Időjárás